California - Sacramento - 9. nap

Bárcsak minden nap ilyen eredményes lenne mint a mai. Ma végre sikerült munkát találnom, már holnap reggel kezdek is. Házvezető/gondnok leszek egy háztartásban innen nem túl messze. Egyelőre csak heti két napot dolgozom, de lehet, hogy majd több is lesz belőle. Mindenesetre így is elég lesz a keresetem arra, hogy fedezni tudjam belőle a lakbért és az étkezésemet. Ez pedig már nagy szó. Ha még találok egy-két ilyen munkát, akkor már egész szépen félre is tudok tenni belőle.

És mondja csak valaki, hogy nem működik a vonzás törvénye. Vannak néhányan a baráti körömben, akik nem hisznek benne és őszintén szólva magamat is mindig újra és újra meg kell győznöm, hogy működik - márpedig működik. Az egész héten arra koncentráltam, hogy még a héten lesz munkám és lám - a hét legutolsó napján sikerül is!

Ilyenkor amúgy teljesen más megvilágításba kerül néhány dolog. Pénteken jelentkeztem a Delta Airlines-hoz légiutaskísérőnek. Olvastam a hirdetésüket, amelyben többek közt kimondottan magyar vagy német nyelvtudással bíró embereket keresnek. Ezen felbuzdulva gondoltam, hogy megér egy próbát. Végül is mindkét nyelvet beszélem, sőt, még egy kicsit a spanyolt is, diplomám van és ügyfélszolgálatos tapasztalattal rendelkezem. Teljesen biztos voltam benne, hogy felvesznek. De azzal is tisztában voltam, hogy ha felvesznek, akkor el kell mennem innen Kaliforniából és ezt viszont nem akartam. Nem akartam azt sem, hogy a munkám miatt állandóan külön legyek a feleségemtől és születendő babánktól. Szóval, akármiért is - de nem jött össze. Tegnap jött egy rövid email, hogy köszönik a jelentkezésemet, de nem felelek meg a feltételeknek.

Én most nem azt állítom, hogy azt vonzottam be magamnak, hogy ne jöjjön össze, mert valljuk be, az életben elég sok dolog nem jön össze, pláne álláskeresés tekintetében. Sokkal inkább úgy érzem, hogy valami itt akar marasztalni Kaliforniában. Nem hiába jöttem ide, nem hiába vagyok itt. Hiba lenne elmenni innen. Mert a kaliforniai életemet bizony igenis én vonzottam be magamnak. Én lélekben már itt voltam még jóval mielőtt megnyertem volna a zöldkártyámat. Elképzeltem a tengerpartot, a természetet, a hegyeket, a napsütést miközben hallgattam a kedvenc előadóimat, akik - nem hiába - szintén kaliforniaiak.

Tehát itt vagyok. És maradok. A kilencedik napon sikerült munkát találnom, ami egy biztos megélhetést nyújt nekem és most már nem kell azon aggódnom, hogy vajon honnan fogom előteremteni a következő havi lakbért. A kajáról meg ne is nagyon beszéljünk... Eddig azon spóroltam a legtöbbet - tudom, nem lenne szabad, de ha látom, ahogyan egyre csak fogy a pénz a pénztárcámban, akkor összeszűkül a gyomrom és már nem is vagyok igazán éhes. Erről jut eszembe, az új munkahelyemen ebédet is fogok kapni. A munkáltatom egy nyugalmazott szakács. Na ezt kapd ki, Bencus (vagy inkább: be)! :P

A földön alváshoz is hozzászoktam már. Van annyira puha a padlószőnyeg, hogy ne ébredjek fel negyedóránként, mert elfeküdtem valamimet. Szépen végigalszom az éjszakát. Lámpám sincs még a szobámban, de ez szintén nem zavar. Ha besötétedik, vagy a számítógépen csinálok valamit, vagy lefekszem.

Mondhatnám tehát, hogy hosszú-hosszú idő óta végre elégedett vagyok. Sőt, ki is mondom. Elégedett vagyok. Boldog azon a napon leszek, amikor a Csillát sikerül kihoznom magamhoz. De érzem, hogy már az a nap sincs túl messze...